Húsvéti versek

FELTÁMADOTT  

(szavalókórus húsvétra)

 

Kar:

Sziklatemetőben,

új sír közelében

fegyveresek állnak.

Holtak hazájában,

sötét éjszakában

vajon mire várnak?

A gyászos nap óta

felsőbb parancsszóra

őrt állnak, vigyáznak.

S hogy töltsék az időt,

Jézus sírja előtt

beszélnek, vitáznak.

Első vitéz:

Láttam ezt az embert,

megkötött kezekkel

töviskoronában…

Láttam a kereszten,

véresen, veretten,

bemocskolt ruhában,

hallottam áldását,

végső imádságát

vonagló ajkának,

S egyik gonosztevőt,

amint vallotta Őt

jövendő Urának.

Csak egyet nem értek:

ha nincs benne vétek,

mért kellett megölni?

Vagy – ha csodatévő –

emberek kezéből,

nem tud menekülni?

Második vitéz:

S ha már sírba tették,

nagy kővel befedték,

mért kell ezt csinálni?

Nappal úgy, mint éjjel

– ily erős őrséggel –

sírja körül állni?

Harmadik vitéz:

Ha katonák vagytok,

mit nyugtalankodtok?

hagyjátok csak abba!

Bárhol ácsorogtok,

teljes zsoldot kaptok

minden egyes napra.

Holttestet ellopni

nem jön ide senki,

mire menne véle?

Sem a halott teste

nem kél új életre,

hogy félteni kéne.

Higgyétek el nekem:

nincs még egy-egy helyen

ily könnyű szolgálat.

Kívülről nem jönnek,

belülről nem szöknek.

Játék a vigyázat.

Kar:

Szikla temetőben,

új sír közelében

amíg így beszélnek –

Kicsi asszonycsapat

erre felé halad.

Remegnek és félnek.

Asszonyok:

Hallottátok a hírt?

Nagy kő fedi a sírt.
Mit csinálunk véle,

hogy majd bemehessünk,

balzsamot tehessünk

Mesterünk testére?

Kar:

Fegyveres vitézek,

felesleges néktek

tovább is itt állni!

Kisírt asszonyszemek:

kihűlt holttetemet

nem fogtok találni!

Nagy hirtelenséggel,

tiszte égi fénnyel

angyal száll a sírra.

A sír száján fekvő

lepecsételt nagy kő

félre van taszítva!

Erős fegyveresek

mind a földre esnek

a ragyogó fényben.

Isten cselekszik itt!

Semmivé lesznek itt

fegyverek a kézben.

Asszonyok csapatát

remegés járja át

az angyali szóra:

Angyal:

Ti holtat kerestek,

én élőt hirdetek!

Ez győzelmi óra!

Jézus már nem halott.

Dicsőn feltámadott!

Legyőzte a halált.

Amint jó előre

hallottátok Tőle,

ígérete bevált.

Jertek hamarjába’!

Lássátok sírjában

hűlt helyét testének.

Aztán induljatok:

örömhírt mondjatok

elárvult népének.

Kar.

Mennek az asszonyok

örömhírt mondani

bús tanítványoknak.

Mennek a vitézek

– félve – panaszkodni

véneknek, papoknak.

Asszonyok:

Férfiak, testvérek,

jó hírt mondunk néktek:

Feltámadt a Mester!

Üres sírban jártunk;

szemtől – szemben álltunk

az égi követtel.

Kar:

Péter és barátja

asszonyok szavára

üres sírhoz futnak.

Sziklasírt bejárják,

csak helyét találják

feltámadt Jézusnak.

Visszatér Mária.

Nehéz távoznia

temetés helyétől.

Hiszi is, meg nem is,

mit az előbb hallott

drága Mesteréről.

Feledni is nehéz,

elhinni is nehéz

az angyalnak szavát.

Egy van a szívébe’:

vágyik közelébe

szeretett Urának.

S ő, kit nagy romlásból,

ördög hatalmából

mentett ki a Mester, -

elsőnek látja meg

feltámadott Urát

ámuló szemekkel.

Mária:

Bocsásd meg, Mesterem,

kételkedő szívem

nagy hitetlenségét!

Csodálom, elhiszem,

megyek és hirdetem

életed győzelmét.

Kar:

Közben a vitézek, a

főpapok és vének

összesúgnak – búgnak.

Ellenség mit tehet

üres sírja felett

feltámadt Jézusnak?

Égi jelenéstől,

angyalok hírétől

félnek a vezérek.

Gyorsan kiüzennek:

szálig hazajönnek

ott maradt vitézek.

Vének:

Halljátok vitézek,

csalóka az élet!

Nagyon kell vigyázni.

Ne hagyjuk magunkat,

közös hatalmunkat

könnyen aláásni!

Mi – vezetők vagyunk,

sokat tapasztalunk;

Mindnyájan úgy látjuk:

Jézus jó hírének,

végső győzelmének

mégis útját álljuk!

Amit éles karddal,

erős férfi-karral

eddig el nem értünk,

két végső fegyverrel

– hazugsággal, pénzzel –

sikerül majd nékünk!

Mi tehát, vitézek,

sok pénzt adunk néktek,

- amennyit csak kértek -,

és csak annyit kérünk:

segítsetek nekünk.

Mondjátok a népnek...

Vitézek:

Amíg mi – fáradtan –

elaludtunk ottan,

Odajöttek éjjel

ellökték a követ,

lepecsételt követ

nagy erőlködéssel,

holttestét elvitték,

másik sírba tették.

Most hirdetik róla:

Ő a Feltámadott,

Istentől származott,

világ Megváltója!

Vének:

Egész jól tudjátok!

Ti csak ezt mondjátok!

S nézzétek a népet:

unja azt, mi tiszta.

De szomjasan issza

a hazug beszédet.

Jézus csak hadd éljen!

elintézzük szépen,

hogy ne legyen népe.

úr lesz - szolgák nélkül,

vezér –sereg nélkül

hamar eljön vége.

S ha majd a helytartó

fülébe jut a szó:

ne féljetek Tőle.

Őt is elhitetjük.

A pénzt – mi fizetjük!

Ti pedig – előre!

Kar:

Igazság őrei, -

vagy ördög tőrei

e papok és vének? !

Dupla zsoldot kaptok,

azért hazudoztok,

nyomorult vitézek? !

Ömlött a tagadás

városon, falun át.

Tenger lett belőle.

De egyszer jön az Úr!

Mindenki térdre hull.

Nem remegtek Tőle?

Asszonyok:

Törékeny asszonyok,

csendes tanítványok:

menjünk csak előre!

Jézusnak szolgálni

és Őt visszavárni –

ne irtózzunk Tőle!

Mindnyájan:

Dicsérünk, Jézusunk!

Feltámadt Krisztusunk,

kit angyalok áldnak,

hozd el újulását,

végső megváltását

ez egész világnak!

               Győri József („Szőlőben”, 68)

 

 

 

 

ÉNEKELJÜNK, TESTVÉREK!

 

Csodás nap a húsvét napja,

Szálljon hozsánna, dicséret,

Jézus győzelmét aratta;

- Énekeljünk, testvérek!

 

,,A sír nem tarthatta fogva’’,

Mert Isten Fia, az Élet.

Nem lehetett halál foglya,

- Énekeljünk, testvérek!

 

Harmadnapra föltámadott,

Legyőzte a poklot, halált;

Zengjük hát mind, kicsik, nagyok

Jézus Krisztus diadalát!

                Varga Erzsébet

 

HÚSVÉTI HIT

 

Bármit beszéltek, hitetlen Tamások,

a húsvéti hit győzelmes marad.

- Az Úr feltámadt - vallja millió szív,

s nem roskad össze semmi súly alatt.

 

Én sem hajlok a hitető beszédre,

nagyképű bölcseknek nem hódolok,

de, - tördelvén a titkok néma zárát, -

csak azt hiszem, mit megtapasztalok,

 

De mit nem érzek vak, süket kezemmel,

s hová nem ér el káprázó szemem,

Lelkemmel látom azt, melynek ha szárnyal,

nem ér nyomába gyarló értelem.

 

Én hallom, mit súg virág a virágnak,

bár hangjának fülemben nincs nyoma,

értem a tavasz illatos beszédét,

s érzem Istent, bár nem láttam soha.

 

S bár győzött a bűn, mikor a Keresztről

lelket mosva hullt alá a vér,

mégis hiszem a Krisztus diadalmát,

s tudom, hogy feltámadt, mert bennem él!

 

Ő áll mellettem könnyben és mosolyban,

amíg az élet rögeit töröm,

s nyugodtan küzdök, mert tudom, hogy vár majd

egy új élet, s benn mennyei öröm.

 

E hit vigasztal minden megtiportat,

özvegyet, árvát, sír felé menőt,

gyermeket vesztett zokogó anyákat,

s aki beteg is, ebből nyer erőt.

 

- Az Úr feltámadt! - vallja millió szív

s nem roskad össze semmi súly alatt...

- Bármit beszéltek, hitetlen Tamások,

a húsvéti hit győzelmes marad!

               Bódás János

 

ÁLDOTT A FELTÁMADÁS!

 

Ragyogó fény, ragyogó nap,

Szép húsvéti ragyogás.

Áldott legyen ez az ünnep,

Áldott a feltámadás!

 

Énbennem is feltámadott

Jézus Krisztus, a dicső.

Várom is Őt minden napon;

Tudom, hogy majd visszajő!

               Kárász Izabella

 

HÚSVÉTI FÖLDINDULÁS       

Jeruzsálem városában

Megrettentek a vitézek

S a völgyeknek futamodva

Reszkettek, ha hátranéztek.

 

Fönt a hegyen hajnal lángolt:

Piros hajnal rózsatelten,

S angyal szállott a mennyekből

A hónál is fehérebben.

 

Angyal szállt le, s míg megrendült

A városnak minden tája,

A keresztre fölfeszített

Messiásnak sírját tárta.

 

Örömkönnyes asszonyarcok

Boldog szíve, zengő szája

Hirdette az embereknek:

Föltámadt az ég Királya!

 

Hívő szívek, zengő szájak

Harsogjátok ma is bátran:

Örök hála és dicsőség

Istennek a magasságban!

               Piován Győző

 

MEGNYÍLT A SÍR        

 

Szent húsvét hajnalán

Megnyílt a sír

,,Legyőzve a halál’’

Szárnyal a hír...

 

Feltámadt Ő

Az Isten szent Fia.

Nincs ott a kő

Mert él, halleluja!

 

Él! Jézus él!

Boldog mind, aki hisz.

A menny a cél,

S Ő minket odavisz.

               Varga Erzsébet

 

FELTÁMADOTT!       

 

Húsvéti reggel

tavaszi kedvvel

zeng a berekben:

Feltámadott!

 

Egei kéklik,

szelei végig-

zúgják az erdőn:

Feltámadott!

 

Dongói dongják,

méhei zsongják,

kórusban mondják:

Feltámadott!

 

Lépkéi írják,

bimbói nyílják,

fűből virítják:

Feltámadott!

 

Égi madárkák

dalolva szántják

az új barázdát:

Feltámadott!

 

Tavasz van íme,

hatalmas ige

zuhog a szívre;

Feltámadott!

               Füle Lajos

 

TUDOM, HOGY HŰ MEGVÁLTÓM ÉL

 

Tudom, hogy hű Megváltóm él

És folyton rám tekint.

Jelét mutatja, hogy szeret,

Áldást osztott megint.

 

Emelt fővel járok tehát:

Az üdvösség enyém.

Szabadnak érzem már magam,

Kegyelme nyúlt felém.

 

Hogy szent legyek, akarja Ő

- Álljak tán ellene?

Nem hat már rám e csúf világ,

Vezérel Szelleme.

 

Jézus, én nálad maradok,

Hitem beléd vetem...

És egykor, majd ha megjelensz,

Koronát adsz nekem.

                               Charles Wesley

               ford.: Somogy Géza

 

HÚSVÉTRA  

 

Zengem néked, Húsvét Hőse

Én Jézusom, az énekem,

Csodás erőd általsegít

Engem is majd az életen.

Így még közelebb jő az ég!

Zengem Néked háladalom

Áldott szíved magasztalom.

               Kárász Izabella

 

 

HÚSVÉTI LOCSOLÓ VERS   

 

Feltámadás ünnepén

Örömhírrel járok én:

Olyan, mint a mi Megváltónk,

Nem járt még a Fold színén.

 

Nagy kő fedte bár a sírt,

Asszonycsapat csendben sírt:

Megnyílt sírból égi angyal

Zengte szét a drága hírt:
 

Ne féljetek, higgyetek!

Örvendezzen szívetek!

Isten Fia feltámadott,

Győzött sír és gyász felett.

 

Hálás szívvel áldom Őt,

Ő készíti a jövőt.

Ő az élet, Ő a béke,

Fáradt szívek menedéke.

 

Ha eljön, és feltámadunk,

Mindörökké áldjuk Őt.

               Győri József

 

 

FELTÁMADT!      

 

Egy édes titkom van nekem.

Fénnyel betölti életem,

mosolyra nyitja számat:

a Megváltó feltámadt!

 

Nem, nem maradt a sír ölén.

Ujjongok az örömtől én,

hisz nem vagyok már árva.

Nincs többé sírba zárva.

 

Velem van nappal, éjjelen.

Mindig velem, mindig velem.

Az úton Ő vezérel

oltalmazó kezével.

 

Virágok, illatozzatok!

Húsvéti, tiszta fény ragyog

elűzve minden árnyat:

a Megváltó feltámadt!

       Túrmezei Erzsébet. 1933.

 

TAVASZ 

 

 

Istenem, megint tavasz van.

Dicsérlek az új tavaszban,

s róla mondok éneket.

Szeretném rügyét, reményét,

minden illatát és fényét

megköszönni Teneked.

Minden lelkes cinkehangot,

minden hóvirágharangot,

hazatérő madarat,

simogató sugarat.

 

Áldalak a tarka rétért

és a sarjadó vetésért.

Áldalak, hogy a magot

alig hogy mi elvetettük,

reménységgel eltemettük,

hűs esővel áztatod.

Dolgos méhet, könnyű szellőt,

édes illatot lehellőt,

mindent köszönök neked.

Köszönöm az Életet.

 

Azt a húsvéti, hatalmas,

halálon is diadalmas

Életet, kit a tavasz

minden fénye hódolattal

szolgál, hirdet és magasztal:

a feltámadt Krisztus az!

Ne is érjen soha véget

ez a tavaszi dicséret:

hiszen azt az Életet

megköszönni nem lehet!

  Túrmezei Erzsébet

 

TAVASZ

 

Tegnap még fagyos tél volt,

s a természet álmodott...

Magáról mit se tudva

szent titkot láthatott.

 

Sejtelmes égi szózat

hangzott a légen át:

ó, halljátok, ti bölcsek

hát lássatok csodát!

 

Szemfedő szertefoszlott,

hideg fagy engedett,

és életre kelt mindaz,

mi volt megdermedett.

 

Az élet nedve újra

megindul, körbejár

halálnak dermedt csöndje

hangos örömre vál’.

 

Madárka énekelve

csicseregve zengi azt:

„vége a télnek újra,

üdvözlünk szép tavasz!”

 

Üdvözlünk mi is téged,

csodák csodája, te:

halálnak mezsgyéjén az

életnek ünnepe!

 

- De nem csak annyit mondasz,

hogy itt a kikelet,

nem csak a természetnek

jelentesz életet.

 

Mit földi emberésznek

fölfogni nem lehet:

hoztál, tavasz, minekünk

olyan nagy ünnepet.

 

Mit érne fény és pompa,

virág, madársereg,

ha annyi szép között csak

a lélek halna meg?!

 

De győzött ím az élet,

nincs rém több, mely riaszt!

A feltámadott Krisztus

nyújtja e szent vigaszt.