Tanít az öreg óra
2016.03.05 18:38
Városi Anett
Kecel, 2008. december 20.
Kisgyermekként- jól emlékszem
Nagyanyámnál, faluszélen
Töltöttem sok éjt és napot,
Szívem tőle sokat kapott.
Esténként, ha hozzám hajolt,
Fáradt hangja nyugtatón szólt.
Szinte elállt lélegzetem,
Annyi szépet mesélt nekem…
Régi kedves ismerősről,
Vagy a szomszéd kisgyerekről…
Mondta, míg a falióra
Ütni kezdett a végszóra.
„Most már aludj, kicsi gyermek!
A madarak sem csiripelnek,
Nap helyett a hold ragyog fönt,
Látod, az óra is elköszönt!
Reggel, majd ha újra ébreszt,
Ne légy akkor álmos és rest!
Pattanj ki az ágyból menten,
S játssz majd újra, önfeledten!”
Figyeltem az óra hangját
Sok-sok kedves éjszakán át.
Nekem annyi titkot üzent…
Nem tudtam még, mi mit jelent.
Megsúgta, hogy „tik-tak” -hangja
A másodpercet búcsúztatja.
Másodpercre percek jönnek,
Az órák gyorsan pörögnek.
Órák teszik ki a napot,
Napok hetet s hónapot.
Így repül el majd az élet…
Figyelned kell miként éled!
Elmúltak az évek sorban,
Észrevétlenül és gyorsan.
Kis szobába ritkán mentem,
Elfoglalt nagy diák lettem.
És ha mégis időt szántam,
Kapkodósan, rohanásban,
Csak egy percet töltöttem bent,
S az óra többé nem üzent.
Egy reggel rossz hírre keltem,
A kis szobába siettem.
Nagymamámat ott találtam
Mozdulatlanul az ágyban.
S ahogy mellette álltam,
Lelkemben mély némaságban,
Újra figyeltem a szóra,
Szólt hozzám az öreg óra.
„Ugye látod, fut az élet…
Nem mindegy, hogy miként éled!
Kevés időd mire szánod,
Van-e békéd, boldogságod?
Napok múlnak, napok jőnek,
Utat adva a jövőnek.
Gyermekek születnek, újak,
Az idősek elbúcsúznak.”
Erről szól az élet rendje.
Bárcsak néha másként lenne!
Az óra dalát folyton zengi,
Nem állíthatja meg senki.
Gondolatban messze jártam
Ott, a néma félhomályban…
Míg a kedves, öreg óra
Ütött egyet… a végszóra.