Virágvasárnapi versek
2016.03.05 17:21
Csodás nagy esemény!
Világra szóló esemény
történt egykor itt lenn,
Fiában: emberi testbe
költözött az Isten!
Dicsőségét szemünk elől,
bölcsen elrejtette,
midőn Fiát - csecsemőként -
jászolágyra tette.
Királyt vártunk, de szolgaként
jött közénk, az Áldott,
megismerni közelebbről,
embert és világot.
Bibliánk bár beszél róla,
de alig ismerték,
szavát: nevelő szülők is,
sokszor nem értették.
Aztán, férfikort elérve,
tanítani kezdett,
csodálkozó ámulatba
ejtve, a sok embert.
Mint egyszerű néptanító,
a falvakat járta,
szíve megtelt szánalommal,
szegényeket látva.
Főpapság csak vetélytársat,
mást nem látott benne,
énekelő kísérettel,
szamárhátán menve.
S mint lázítót, gonosztevőt,
halálra ítélte,
mert nem tudta: Isten Fia,
meghalni jött érte!
Ez a csodás nagy esemény,
máig sem ért véget,
Jézus él! És ki Benne hisz,
vár rá, örök élet!
Pecznyík Pál, Celldömölk, 2009. III. 29.
Alázatos Király!
Élt régen egy szelíd
alázatos Király,
békét hirdetett hol,
dúlt a harag, viszály.
Sokszor csak az utalt,
királyi voltára,
ha csoda ment végbe,
hatalmas szavára!
Áldott Szent Nevére,
hányszor hoztunk szégyent,
nem hallgattunk rá,
ha követésre kérlelt.
Amíg javunkra tett,
addig követtük Őt,
szegények Barátját,
a csodákat tevőt.
Lába elé, hálánk
virágesője hullt,
midőn szamárháton,
a városba vonult.
De mikor megláttuk,
a Golgota hegyen,
két gonosztevő közt
függni, mezítelen,
főpapokkal együtt,
Jézust megvetettük,
pedig mi vétkeztünk,
s Ő halt meg helyettünk!
Már kezdettől a bűn,
uralkodik rajtunk,
s mint szélben a nádszál,
ide - oda hajlunk.
Mindig oly irányba,
a mi tetszik nekünk,
semmi ne zavarja,
kényelmes életünk.
De sokszor szégyelljük,
Megváltó Urunkat,
ha gúny ér miatta,
meghúzzuk magunkat.
Súlyos oka van rá,
ha néha ránk pirít,
mikor látja: gyáván
elbúvó híveit.
Pedig a menny hona,
nem a gyáváké lesz,
nekik semmi közük
Jézus keresztjéhez!
Kárhozat hona vár
a gyáva seregre,
csak a bátor harcos
juthat győzelemre!
Üdvösségre az út
próbákon át, vezet,
nem szegélyezi azt
testi vágy, élvezet.
Gyávaság, kényelem,
veletek félre hát,
csak győztesek nyernek
a mennyben koronát!
Pecznyík Pál, Celldömölk, 2009. II. 4.
Virágvasárnap
Azon a napon virágzott a Föld!
Pálma nőtt a tövisek helyében,
amikor annyi kiáltás hangzott:
„Áldott, Aki jön az Úr nevében!”
Ó, az a nap nem tartott sokáig.
este lett, s elmúlt a többi között,
bár összeértek a keresztutak,
s az örök győzött az idő fölött;
de akkor ott, a virágos lejtőn,
ahová az a kis szamár lépett,
még nem tudta más, csak az Úr tudta!
A szívek lángja ellobbant, kiégett!
A földi út kezdete és vége
átívelt a virágvasárnapon,
hogy a halálon győzzön az élet
a dicsőséges húsvét hajnalon.
Lukátsi Vilma
Hozsánna!… Halál!… Diadal!…
Kedron völgyéből tavasz-illat árad,
Lágy szellő viszi Jeruzsálem felé…
A megújhodó élet zsongó muzsikája,
Kíséri halkan a kőházak közé…
Gyönyörű tavasz van… Mandulavirágos,
Varázslatos, csodálatos napja.
Áldozatul küldi a völgy az illatát
És himnuszt zeng a Kedron patakja.
A város élénk. A nép az utcán tolong,
Mert kire jött, egy Ember közeleg,
Aki csodát tesz, betegeket gyógyít...
A Messiást várók szíve megremeg.
Remény csillan a sóvárgó szemekbe,
A lelkek mélyén a tűz fellobog.
Szabadító jön, a világ Megváltója,
Érte a népek szíve vár, dobog!
Próféta! Jézus! Názáretből való!…
Egyszerű fia egy falusi ácsnak
De soha még ember így nem szólott,
Megrázó erővel a bűnös világnak.
Szava ízzó, mint folyékony arany.
Igazság, erő, mi belőle árad.
Jóság, alázat símul a szemében
És emberekért munkálkodik, fárad.
Messziről morajlást hoz a tavaszi szél,
A csodatevő próféta közeleg.
Ellenállhatatlan, csodás erő viszi
Az embereket egymáshoz közelebb.
Egyszerű ruhában, szamár háton ülve,
Jön az Ember, a bűnösök barátja,
Tanítványai körülötte mennek,
Sokezer torok a hozsánnát kiáltja.
„Hozsánna Néked!” Harsogja a tömeg,
„Ki jössz az Úrnak dicső nevében!”
Öröm-mámor tombol a lelkekben,
Legtöbb embernek könny ül a szemében.
„Hozsánna Néked! Dávid Fiának!
Te vagy a dicső, hatalmas Király!
Izráel népe a próféciák után,
Messiás, Messiás! A jöttödre vár!”
Pálmák lengnek, virágok hullanak
Szőnyegek terülnek le a poros útra,
Dicsőség, hozsánna, Isten Fiának,
Ki a reménységnek örökvizű Kútja.
Dicsőség Néked! Jézus, Messiás!
Az örök város így fogad ma téged.
Bevonultál a lelkekbe, szívekbe,
S meghódítottad a Te bűnös néped.
*
A helytartó előtt lármás tömeg tolong,
Öklüket rázzák, vádat kiáltanak,
Bent Pilátus faggatja az Embert,
De sokszor némán marad a szent ajak.
Tegnap még ünnepelt király volt,
Tegnap még szemét nyitotta a vaknak,
Ma már fogoly s dicső homlokára
Gúnyból, tövisből koronát raknak.
A nép vádol, a nép könnyen felejt,
Már nem emlékeznek a sok csodára.
A meggyógyított vakok és bénák is,
Halált kiáltanak az Ember Fiára.
Jézus már ott is áll. Pilátus rámutat:
„Íme az Ember! Én tisztának látom!”
A tömeg felzúg: „Feszítsd meg Őt!”
Pilátus szól: „Én mégis elbocsátom!”
„El ne bocsásd! Inkább Barabást!
A mi népünk Őt bűnösnek látja!
Ha elbocsátod, vedd most tudomásul,
Nem vagy többé a császár barátja!”
A nép követel. Pilátus megdöbben.
A „császár barátja” meghajtja fejét,
Csendesen hallgatja a követelést,
És megváltoztatja az ítéletét.
Szól: „Barabbás mehet!” Kezeit megmossa.
„Ez Ember vérétől én ártatlan vagyok!”
S átadja Jézust a népnek kezébe,
Kik megcsúfolják a drága Főpapot.
*
Kedron völgyében keresztet ácsolnak,
Virágok hullanak a tavasz is gyászol…
A legszebb virág, a világ reménysége
Az emberi szívekbe már alig világol.
A megcsúfolt Mester, a Jóság, Szeretet,
Már ott roskadoz a kereszt súlya alatt.
Vér csurog drága, sebzett homlokáról
S verejtékével a porba hullanak…
Megtört szemében a fájdalom könnye,
Mint drága gyémánt csillog a nézőre.
Nincs aki segítsen, nincs aki megszánja,
Durván rátámad a poroszló az őre.
A Golgotára visz fel az utolsó útja,
Gyűlölet köve az, amelyen botladoz.
Tegnap: hozsánna, virág, diadal,
Ma: halál, szitok, mit a nép kiáltoz:
Már áll a kereszt, fenn a Golgotán,
Átütve a drága szív, a lábak, kezek.
Elszállt ajkáról az utolsó sóhaj,
Sötétség borít be földet és eget.
A nép riadtan áll a kereszt körül,
A mennydörgéskor egy ajak sem szólt.
Csak a százados szólalt meg utána:
„Ez ember valóban Isten Fia volt!”
*
Kedron völgyéből tavasz illat árad.
A Golgota hegyén nyílnak a virágok.
Jézus feltámadt, diadalt aratott!
S megváltotta a bűnös világot.
Ember! Ki az élet útján botladozol
S előtted nincs fény, csak a sötét este,
Nem vesztél el, mert az örök élet fénye
Ragyog le rád, csak nézz fel a keresztre!
Somogyi János
A mi Hősünk
Győztes Hősnek jár a pálma,
Virágeső hull útjára,
Hozsánnát zeng ezer ajak,
Tárva-nyitva ajtó, ablak.
Áldott, ki az Úr nevében
Jöttél hozzánk! Vártunk régen.
Nagy az öröm, nincsen lárma,
Boldogan jár házról-házra.
Bűn, betegség, baj megszűnik,
Ördög hada mind eltűnik.
Ahol szelíd, szent alakja
A szívet meglátogatja.
Hozza a hitnek malasztját,
Kegyelmének gazdagságát.
Reménységet, szeretetet,
Vigaszt, erőt, békességet.
Teljesülve a szív vágya,
Lelkünkből felszáll a hála…
Jézus nevét zengi ajkunk
Néki térdet, fejet hajtunk.
Ő a mi legnagyobb hősünk,
Kit imádva dicsőítünk.
Legyen áldott ki Őt adta,
Nekünk örök diadalra.
Bányai Ferencné
Virágvasárnap
Jeruzsálem körül a nép
Ily örömzajt nem hallott rég.
A hajnal pirkadása ma
Mintha szebben mosolyogna…
Érzi a nép, hogy ünnepély lesz,
Készül tehát az ünnepélyhez.
Már hallatszik a kiáltás:
„Hozsánna! Jön a Messiás!”
E hír gyorsan száll a légben
S lángra gyúl a nép szívében,
Örömmel siet eléje
S pálmát lenget feléje.
Felső ruháját leteríti,
Útját virágokkal behinti
S köszöntve Jézust, mint királyt,
Ujjongva „Hozsánnát” kiált.
Akit a szentek sok évvel
Előbb vártak jó reménnyel,
Népe közé megérkezett
Kinek népe örvendezett.
Jeruzsálembe megy szerényen,
Alázatosan, nem kevélyen
S minden ajak azt kiáltja:
Dávid fiának hozsánna!
Úgy az ifjak, mint a vének
Ajkán zeng dicsérő ének…
Ki a napot régen várja,
Karját Jézus felé tárja,
És mindnyájan szent Nevét áldják,
Örömrivalgás közt kiáltják:
„A nagy Király áldott legyen,
Ki jött az Úrnak nevében!”
A nagy örömrivalgásra
Siet a nép, hogy Őt lássa…
A beteg elhagyja ágyát
Hogy teljesíthesse vágyát;
Hadd lássa Őt a háztetőről,
Vagy csak az ablakon keresztül…
És ott rebegi el nyomban:
„Áldott az Úr a magasban!”
Lelkünk édes örömével,
Szívünk összes érzetével
Siessünk mi is elébe
S lépjünk hittel közelébe.
Életünk örömvirágait
S hódolatunk pálmabokrait,
Mindent Jézusnak adjuk át
S kiáltsunk örök „hozsánnát”!
Az ünneprontó
Az ünnep zaja az eget éri,
Tolong a nép a rézoltás körül.
Míg az énekkar az Urat dicséri
Vásári nép a téren tömörül.
De egyszerre zaj támad, nagy rikoltás
A zsivajban egy sátor porbadől.
Felhangzik itt-ott egy éles sikoltás,
S az oszlopcsarnok lépcsője felől
Egy férfi toppan a kufárok elé
Kezében korbács, arcán égi tűz
Amint kezet a magasba emelé,
Villámló szeme mindenkit elűz.
És zeng a szava, mint zúgó szél az éjben.
„Ki a templomból, kétszínű sereg!
Ima helyett a megrontott szentélyben
Vásári zaj, s kint csorda hentereg?
El innen, el, ha addig kell csak oltár
Míg álmaidban lángja nem zavar,
De dől hited és elnémul az oltár
Ha fagyos szélben rád hull az avar...
Itt ünnepeltek - otthon dúl az átok!
A hit és vallás csupán csak beszéd,
De hétköznap más nem ismerne rátok -
Templom, törvény elfeledve rég!
Kell a templom, de nem félsz annak Urától!
Oltárt gyújtasz, mert fénye téged ér.
Jövőt kutatsz, mert irtózol a mától
Istent hívod, de reszketsz, ha betér!”
Miként a zápor lejtő oldaláról
Lesöpör mindent, mi a gyökértelen:
Futott a nép is, ki közel, ki távol;
Csak ő maradt ott, zord fenségesen.
- Néhány nap múlva virágzó fák allott
Az égre, a földre sötét gyász terült …
A Golgotára nagy gyászmenet haladt
Az ünneprontó keresztre került.
Békefi Pál
Virágvasárnapi ének
Kriptaként bezáruló bűnös szívek,
Hol a falakon ajtók nincsenek,
És ablak sincs, hogy nyitott függönyén,
Életet sugározzon be a fény,
Most hogy a télnek bilincse lehullt
S földünk vállára zöld palást borult,
Nyissatok ti is ajtót, ablakot,
Bebocsátva a mennyei Napot!
A Napot, Aki Betfágé alatt
Ezüst olajfák árnyában haladt.
Míg Jeruzsálem kapui előtt
Alázatosan látták jönni Őt,
Kik hozsannára dicsőséget zengtek,
Ágakat szórtak, köntöst terítettek,
S virágesővel áztatták a port,
Hol később csorgó verejtéke folyt.
És vére folyt a koponyák hegyén,
Mert szíveinktől távol volt a Fény.
A világosság és a Szeretet,
Melyekért Krisztus megfeszíttetett.
P. V.
Virágvasárnaptól - Golgotáig
Erre fog jönni, ahol én lakom!
Minden virágom eléje rakom,
S hova nem jut, majd köntösöm teszem,
Hozsánnázva kiáltom lelkesen:
Óh, jöjj, lakozz velem!
Amit adtam, lásd minden kevesen,
Szívemet is ráadom, ez nekem
Legtöbb mit bírok; köntösöm után
Szépen kiterítem az út porán,
Eléd, vágyam nyomán.
S lelkendezem. Vaj’ lesz-e rá szavad,
Ez áldozat mily örömet arat?
Te sírsz, arcodon gyász felhője ül
S én Téged hívtalak meg ünnepül?
Ujjongásom elül.
Sötét napok nagy kínja szemedben.
Látod a várost romokba verten,
Magadat is. (Mit az öröm nem lát)
Az Isten-Fiát fára szegzetten.
Szívem visszaveszem.
Örömnek szántam, búnak nem adom.
Nincs már hozsánnám, beborult napom,
Hogy fordulhat a hajnal így estbe,
Virágaim hervadásba veszve,
S a köntös kezemben.
Új zajongás, vajon mi lehet az?
A városon túl mit kiáltanak?
A Király! S üvöltnek összevissza;
„Keresztre föl!” E látványt ki bírja?
Én okoztam volna?
Elhagytam Őt, ott, akkor az úton?
Hogy most kelljen Golgotához futnom?
- Én Királyom! Földöntúli kínban
Hozzád jöttem igaz bűnbánatra
Méltó hódolatra;
Hozsánna, hozsánna! Zengi ajkam!
Kereszted megérlelt, megváltattam!
Áldott, Ki jő az Úrnak nevében!
Véred megmosott, nyomodba tértem,
Szent ünnepre értem.
Stefura Erzsébet
VIRÁGVASÁRNAP
Akkor... ott is rügyfakadás, bimbót nyitó
virágvasárnap volt!
melyen a két szamarat vezető tanítvány
s a Jézust várók készülődése folyt.
- Olajágak, új s viselt ruhák keverve
díszítették a felvonulás útját,
S minden rendezés nélkül, kéretlenül
üdvre-csodára várók a hozsannát zúgták...
- Nem tudom, közülük tíz, húsz vagy száz-e az,
ki Jézusban a Krisztusra vár.
Vagy csak egy van számítás nélkül?!
A Mester terhét hordozó szamár.
- - - - - -
Ma is virágvasárnap van!
Rügyfakadás, bimbó-hasadás.
Ezenkívül? Ki tudja... Van-e más?
- Akad-e gyér hozsannázók között egyetlen egy
Kiben a számítást megöli a Mester-rajongás?
Akad-e tíz, húsz, vagy száz, ki terhet akar,
a Krisztus terhét vinni?
Akad-e, kit a megújhodás alapjába
pillérnek lehet tenni?
Akad-e csak egyetlen tanítvány
ki nem rántja gyáván félre a Krisztus szamarát?
S mert annyi a gyáva, annyian félnek,
enged-e felszállni... egy halk, erőtlen hozsannát?
Hozsannát: igazi, szívből jövő,
Krisztust köszöntő hozsannát.
- Hozsannázni hivatás. Ez az én hívatásom,
Így vinni a Krisztus terhét.
Ma... most... azoknak, akik még akarnak,
akik még mernek hinni.
Tamáska Gyula
442(virágvasárnap, Máté 21,7-11, *)
VIRÁGVASÁRNAP
Olajágak hullnak Jézus elébe,
Pálmát lenget, úgy követi a népe.
Szamárháton jön a béke Királya,
A hozsannát száz torok is kiáltja.
Ő az, aki jön az Úrnak nevében,
Akiről az Írás beszél eképpen:
,,Örülj, Sion, imhol jő a Királyod,
Üdvöt hoz, ha néki kapud kitárod!’’
Én is, Uram, leborulok előtted,
Ajkaimról visszhangzik a dicséret;
Kitárom most nagy örömmel a szívem,
Királyom vagy, te kormányozd az éltem!
Hamar István, 1979.